Nyári úszótábor
Jack Spenóttal
Ráckeve
Felejthetetlen nyári kaland Jack Spenóttal...
Egy felejthetetlen nyári kalandba bújtattuk az egy hetes intenzív úszótanfolyamunkat! A sok móka és kacagás, csúszdázás és kincskeresés közben fel sem tűnik a gyerekeknek a napi másfél óra úszással töltött komoly gyakorlás! A tábor végén a boldogság látszik az arcukon, és nem is sejtik, mennyi mindent megtanultak az egy hét alatt. A heti öt napban egymás után következő órák esetében a foglalkozások között eltelt rövidebb idő növeli a gyerekek számára az előző nap tanult ismeretek elmélyítését, bevésődésének arányát.
Az úszásórák kisebbik részét a korábban elsajátított készségek megerősítésére fordítjuk és minden nap egy kicsit más-más képességeik mozgósításával alakítunk ki új készségeket. Ez az oktatástematika teszi lehetővé, hogy a gyerekek képességeire alapozva érzékelhető fejlődés mutatkozik az úszáskészségük, vízbiztonságuk, úszástechnikájuk terén a tábor befejeztével. A táborban résztvevő gyerekek hétfői és pénteki úszástudása között óriási lesz a különbség, melyről szülőként a saját szemeddel is meggyőződhetsz pénteken délután egy bemutató óra keretében!
Csak csendben mondjuk, hogy minden héten tiszteletét teszi nálunk Jack Spenót Kapitány és egy fantasztikus kalózkalandba invitálja a gyerekeket…
…de ssssshhh!
A gyerekek meg ne hallják!

Nyári tábor időpontok 2025
Ráckeve
- Ovisoknak (5-7 éves óvodások)
- 2025. június 23 - 27
- 2025. augusztus 4 - 8
Ráckeve
- Iskolásoknak (akik már az első osztályt elvégezték)
- 2025. július 21 - 25
- 2025. július 28 - augusztus 1
- 2025. augusztus 11 - 15
Helyszínünk
AquaLand Termál- és Élményfürdő Ráckeve
Gyerekbarát szemléletmóddal és sok-sok játékkal nyújtunk tartalmas nyári élményt az 5-14 éves gyermekeknek a festői környezetben fekvő ráckevei Aqua Land Termál és Élményfürdőben, úgy, hogy az úszás tanulása ne csak hatékony legyen, de örömet is okozzon.
Úszóiskolánk vezető oktatója huszonegyedik éve szervez és tart nyári úszótáborokat. Az ő vezetésével és tapasztalatait felhasználva a hozzánk jelentkező gyermekeket életkor szerinti turnusokba irányítjuk, hogy még hatékonyabb és felejthetetlenebb legyen az élmény a gyermek számára.
Az úszástudás nem feltétele a táborban való részvételnek.
A legapróbbakat külön heti turnusban rengeteg játékkal szoktatjuk vízhez és tanítjuk az úszás alapjait, felkészítve őket a nyári élmények megélésére.
A nagyobbakat tudásszint szerint osztjuk az úszásoktatás idejére csoportokba, hogy minél inkább egyénre adaptálva, a személyes igényeiknek megfelelően történjen az oktatás.
Úszóiskolánk nyári táborai a már fent említett mezőkövesdi és ráckevei fürdőkben kerülnek megrendezésre, ahol is fontosnak tartjuk az úszásoktatás és az élményszerzés mellett, a „strandi szabályok” megtanulását is.
Összeszokott, évek óta együtt dolgozó szakképzett és vidám csapat vagyunk, ahol mindannyiunk legfőbb szempontja, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és Ti, szülők is biztonságban tudhassátok gyermekeiteket és elégedettek legyetek velünk, és a munkánkkal.
Fontos információk - részvételi feltételek
Ráckeve
Ovis tábor (5-7 éves óvodások)
- 2025. június 23 – 27
- 2025. augusztus 4 – 8
Iskolás tábor (akik már az első osztályt elvégezték)
- 2025. július 21 – 25
- 2025. július 28 – augusztus 1
- 2025. augusztus 11 – 15
59.900.- Ft/fő/hét
Ahhoz, hogy tavalyi árainkat tartani tudjuk idén is, megszüntettük a testvérkedvezményt, így egységesen minden gyermeknek (testvéreknek is fejenként), ugyanannyiba kerül a tábor, mely tartalmazza öt napra a fürdőbelépőt, csúszdahasználatot, heti 10 óra úszásoktatást, fürdő területén szervezett programokon való részvételt, gyermekfelügyeletet és a gyermek napi kétszeri étkezését (ebéd, uszonna).
A nyári úszótáborban a gyermek helye
– átutalásos fizetés esetén 30.000.- Ft előleg befizetésével,
– SZÉP Kártyás fizetés esetén a teljes részvételi díj befizetésével
biztosított, mely az online jelentkezési lap leadásával egyidejűleg fizetendő.
Átutalásos fizetés esetén a fennmaradó összeget minél előbb, de legkésőbb a tábort megelőző hét keddig kell teljesíteni.
Fizetési lehetőségek:
- banki átutalás, bővebb infók lentebb
- SZÉP Kártyás fizetés esetén csak egyösszegű fizetés lehetséges, azaz 59.900.- Ft
Elfogadóhely neve: Pelyhe Linda e.v.
Bővebb infó a közlemény rovatot illetően lentebb
- készpénzes fizetési mód nincs.
Banki átutalást az alábbi számlaszámra kérjük teljesíteni:
Pelyhe Linda e.v.
10403507-50526856-72781002
Nagyon fontos, hogy a közlemény rovat adatait hiánytalanul kitöltsd, melyek a következők:
Banki átutalás és SZÉP Kártyás fizetés esetén közleményben kérjük feltüntetni:
- számlázási név és cím
- gyermek/gyermekek teljes neve
- Ráckeve
- tábor/táborok dátuma
A táborra befizetett előleget illetve a részvételi díjat visszatéríteni nem áll módunkban, betegség esetén egy másik héten tartandó táborban biztosítunk részvételi lehetőséget vagy szeptembertől hétvégi úszásoktatásra felhasználható.
Ovis tábor:
Alsó korhatár: 2025. június 23-ig betöltött 5. életév.
Felső korhatár: A gyermek 2025. szeptemberében kezdi az általános iskola első osztályát.
Az ovis táborokon kívül az összes többi turnus alsó korhatára az általános iskola első osztályának elvégzése, tehát a gyermek 2025. szeptemberében legalább az általános iskola második osztályába lép.
Azoknak a gyermekeknek (testvéreknek, barátoknak), akik külön korhatárba esnek, de együtt szeretnének táborba jönni, beiratkozásuk egyedi elbírálás alapján történik az úszóiskola vezető oktatója ajánlásával a gyermekek számára legmegfelelőbb turnusba.
Ráckevei Aqualand Termál- és Élményfürdő, Ráckeve, Strand út 4.
Táborok ideje: Hétfőtől péntekig, 8:00-16:00 óráig, pénteken a bemutató óra után már haza lehet menni 15 óra körül.
Gyermekek felügyelete:
Érkezés naponta 7:45-8:00 között a fürdő főbejáratánál
Távozás 15:45 – 16:00 között az fürdő főbejáratából. 16:00 óra után nem áll módunkban gyermekfelügyeletet biztosítani.
A tábor megkezdésének feltétele a négy napnál nem régebbi szülői egészségügyi nyilatkozat, mely itt letölthető és a tábor megkezdésekor, hétfőn érkezéskor kell leadni.
Valamennyi táborunkban szakképzett, tapasztalt oktatók gondoskodnak a gyermekek zavartalan, örömteli és nem utolsósorban biztonságos táborozásáról.
A nyári úszótáborokba a helyek száma heti turnusonként korlátozott, a helyek feltöltése az előlegbefizetés sorrendjében történik.
A nyári úszótáborokban fotókat készítünk, melyeket az úszóiskola az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak alapján marketing célra felhasználhat, melyhez a jelentkezési lap aláírásával a szülő/gondviselő hozzájárulását adja.
A létesítmény területén elérhető szolgáltatásokat (csúszdák, élménymedence, játszótér) a gyermekek csak meghatározott időben és felügyelet mellett vehetik igénybe.
A kamikáze (meredek) csúszda használata minden táborunkban résztvevő gyermek számára kortól függetlenül TILOS!
Kérjük a kedves szülőket, mielőtt bármi a következők közül bekerülne gyermeke táskájába, MINDENRE legyen kedves alkoholos filccel a nevét ráírni. Köszönjük!
– Tízórais doboz/zacskó, amiben a gyermek a tízóraiját hozza
– Naptej
– Szúnyogirtó spray
– Zsebpénz (névvel ellátott pénztárcában/tartóban) 1000-1500/nap
– Fehér póló, amiben mehet vízbe is
– Kulacs vízzel/fél literes mentes víz
– Úszósapka
– Úszószemüveg
– 2 db fürdőruha/nadrág, hogy legyen száraz váltás
– Kényelmes öltözet, időjáráshoz igazodva, pulóver hűvösebb napra
– Papucs
– Törölköző (a fürdőköpenyeket és pancsókat legyetek kedvesek otthon hagyni)
A mobiltelefonok használata nem megengedett a tábor teljes időtartama alatt.