Nyári úszótábor
Mezőkövesd
Felejthetetlen nyári kaland
Egy felejthetetlen nyári kalandba bújtattuk az egy hetes intenzív úszótanfolyamunkat! A sok móka és kacagás, csúszdázás és kincskeresés közben fel sem tűnik a gyerekeknek a napi másfél óra úszással töltött komoly gyakorlás! A tábor végén a boldogság látszik az arcukon, és nem is sejtik, mennyi mindent megtanultak az egy hét alatt. A heti öt napban egymás után következő órák esetében a foglalkozások között eltelt rövidebb idő növeli a gyerekek számára az előző nap tanult ismeretek elmélyítését, bevésődésének arányát.
Az úszásórák kisebbik részét a korábban elsajátított készségek megerősítésére fordítjuk és minden nap egy kicsit más-más képességeik mozgósításával alakítunk ki új készségeket. Ez az oktatástematika teszi lehetővé, hogy a gyerekek képességeire alapozva érzékelhető fejlődés mutatkozik az úszáskészségük, vízbiztonságuk, úszástechnikájuk terén a tábor befejeztével. A táborban résztvevő gyerekek hétfői és pénteki úszástudása között óriási lesz a különbség, melyről szülőként a saját szemeddel is meggyőződhetsz pénteken délután egy bemutató óra keretében!

Nyári tábor időpontok 2025
Mezőkövesd
- Ovisoknak és iskolásoknak (6 éves kortól)
- 2025. július 7 - 11
- 2025. augusztus 4 - 8
Helyszínünk
Zsóry Gyógy- és Strandfürdő, Mezőkövesd
Gyerekbarát szemléletmóddal és sok-sok játékkal nyújtunk tartalmas nyári élményt a 6-14 éves gyermekeknek a festői környezetben fekvő mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben, úgy, hogy az úszás tanulása ne csak hatékony legyen, de örömet is okozzon.
Az úszástudás nem feltétele a táborban való részvételnek.
Úszóiskolánk vezető oktatója huszonegyedik éve szervez és tart nyári úszótáborokat. Az ő vezetésével és tapasztalatait felhasználva a hozzánk jelentkező gyermekeket életkor és tudásszint szerint osztjuk az úszásoktatás idejére csoportokba, hogy minél inkább egyénre adaptálva, a személyes igényeiknek megfelelően történjen az oktatás.
Úszóiskolánk nyári táborai a fent említett helyszínen kerülnek megrendezésre, ahol is fontosnak tartjuk az úszásoktatás és az élményszerzés mellett, a „strandi szabályok” megtanulását is.
Összeszokott, évek óta együtt dolgozó szakképzett és vidám csapat vagyunk, ahol mindannyiunk legfőbb szempontja, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és Ti, szülők is biztonságban tudhassátok gyermekeiteket és elégedettek legyetek velünk, és a munkánkkal.
Fontos információk - részvételi feltételek
Mezőkövesd
Ovis és iskolás tábor (6 éves kortól)
- 2025. július 7 – 11
- 2025. augusztus 4 – 8
49.900.- Ft/fő/hét
Egységesen minden gyermeknek (testvéreknek is), mely tartalmazza öt napra a fürdőbelépőt, csúszdahasználatot, heti 10 óra úszásoktatást, fürdő területén szervezett programokon való részvételt, gyermekfelügyeletet és a gyermek napi kétszeri étkezését (ebéd, uszonna).
A nyári úszótáborban a gyermek helye
– átutalásos fizetés esetén 25.000.-, azaz huszonötezer forint előleg befizetésével,
– SZÉP Kártyás fizetés esetén a teljes részvételi díj befizetésével
biztosított, mely az online jelentkezési lap leadásával egyidejűleg fizetendő.
Átutalásos fizetés esetén a fennmaradó összeget a tábort megelőző hét keddig kell teljesíteni.
Fizetési lehetőségek:
- banki átutalás, bővebb infók lentebb
- SZÉP Kártyás fizetés, esetében csak egyösszegű fizetés lehetséges, azaz 49.900.- Ft
Elfogadóhely neve: Pelyhe Linda e.v.
Bővebb infó a közlemény rovatot illetően lentebb
- készpénzes fizetési mód nincs.
Banki átutalást az alábbi számlaszámra kérjük teljesíteni:
Pelyhe Linda e.v.
10403507-50526856-72781002
Nagyon fontos, hogy a közlemény rovat adatait hiánytalanul kitöltsd, melyek a következők:
Banki átutalás és SZÉP Kártyás fizetés esetén közleményben kérjük feltüntetni:
- számlázási név és cím
- gyermek/gyermekek teljes neve
- Mezőkövesd
- tábor/táborok dátuma
A táborra befizetett előleget illetve a részvételi díjat visszatéríteni nem áll módunkban, betegség esetén egy másik héten tartandó táborban biztosítunk részvételi lehetőséget vagy szeptembertől hétvégi úszásoktatásra felhasználható.
Táborainkban a részvételi alsó korhatár: 2025. július 7-ig betöltött 6. életév.
Táborok helyszíne:
Mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdő, Mezőkövesd, Napfürdő út 2.
Táborok ideje: Hétfőtől csütörtökig, 8:00-16:00 óráig, pénteken a bemutató óra után már haza lehet menni 15 óra körül.
Gyermekek felügyelete:
Érkezés naponta 7:45-8:00 között a fürdő főbejáratánál
Távozás 15:45 – 16:00 között az fürdő főbejáratából. 16:00 óra után nem áll módunkban gyermekfelügyeletet biztosítani.
A gyermekek kétszeri étkeztetése (ebéd és uzsonna) a strand területén megoldott, tízórait hozni kell.
A tábor megkezdésének feltétele a négy napnál nem régebbi szülői egészségügyi nyilatkozat, mely itt letölthető és a tábor megkezdésekor, hétfőn érkezéskor kell leadni.
Valamennyi táborunkban szakképzett, tapasztalt oktatók gondoskodnak a gyermekek zavartalan, örömteli és nem utolsósorban biztonságos táborozásáról.
A nyári úszótáborokba a helyek száma heti turnusonként korlátozott, a helyek feltöltése az előlegbefizetés vagy teljes részvételi díj befizetésének sorrendjében történik.
A nyári úszótáborokban fotókat készítünk, melyeket az úszóiskola az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak alapján marketing célra felhasználhat, melyhez a jelentkezési lap aláírásával a szülő/gondviselő hozzájárulását adja.
A létesítmény területén elérhető szolgáltatásokat (csúszdák, élménymedence, játszótér) a gyermekek csak meghatározott időben és felügyelet mellett vehetik igénybe.
A kamikáze (meredek) csúszda használata minden táborunkban résztvevő gyermek számára kortól függetlenül TILOS!
Kérjük a kedves szülőket, mielőtt bármi a következők közül bekerülne gyermeke táskájába, MINDENRE legyen kedves alkoholos filccel a nevét ráírni. Köszönjük!
– Tízórais doboz/zacskó, amiben a gyermek a tízóraiját hozza
– Naptej
– Szúnyogirtó spray
– Zsebpénz (névvel ellátott pénztárcában/tartóban) 1000-1500/nap
– Fehér póló, amiben mehet vízbe is
– Kulacs vízzel/fél literes mentes víz
– Úszósapka
– Úszószemüveg
– 2 db fürdőruha/nadrág, hogy legyen száraz váltás
– Kényelmes öltözet, időjáráshoz igazodva, pulóver hűvösebb napra
– Papucs
– Törölköző (a fürdőköpenyeket és pancsókat legyetek kedvesek otthon hagyni)
A mobiltelefonok használata nem megengedett a tábor teljes időtartama alatt.
A bemutató óra minden turnus utolsó napján, azaz pénteken 14 órakor kerül megrendezésre, amikor is a gyerekek megmutatják Nektek mit tanultak a héten.
A szülőknek/kísérőknek a gyülekező az élményfürdő felőli bejáretnál, bent a kasszáknál van pénteken 13:45-kor.
Tehát pénteken délután ne a megszokott bejárathoz gyere, ahova reggelente, hanem a fedett fürdőnél levő parkoló felől, ami a főbejárattól a főútra jobbra kanyarodva, a csúszdákat elhagyva, jobb kézre lesz kb. 100 méter után.
Nem kell belépőt vennetek, de váltópapucsot hozzatok, mert a fedett fürdőben lesz a bemutató óra, ahová 13:55-kor együtt, az oktató kiséretében lesz bemenetel, kérjük egyenként ne menjetek a fürdő területére belépő nélkül.
A bemutató óra ideje alatt az uszodatérben kizárólag a galérián lehet tartózkodni és onnan nézni az órát.
A bemutató óra hossza kb. 30 perc, mely végeztével 15 óra tájékán a gyerekek átvehetik az uzsonnájukat és elengedjük őket veletek haza.