Házirend
Az oktatások zavartalan lebonyolítása érdekében az AquaLand Termál és Élményfürdő és az uszoda általános házirendje mellett kérjük az alábbiak betartását!
BEIRATKOZÁS
A személyes beiratkozás és befizetés rend szerint az AquaLand Termál- és Élményfürdő előcsarnokában az úszóiskola recepciójánál történik. Az úszóiskolában lehetőség van heti egyszeri, azaz havi 4 alkalmas, heti kétszeri, azaz havi 8 alkalmas illetve havi 8 alkalmas gyógyúszás bérlet megvásárlására. Technikai okokból a tanfolyam kezdete előtti 10 percben kizárólag az oktatásra érkezők beengedésével foglalkozik a recepciós kolléga, beiratkozásra ezt megelőzően vagy ezt követően nyílik lehetőség. Jelentkezéseket telefonon előre egyeztetve folyamatosan elfogadunk.
GYERMEKEK FELÜGYELETE
Úszásoktatás előtt és után, az uszodatéren kívül (öltözők, bisztro, recepció területe) kollégáink gyermekfelügyeletet nem végeznek. Az AquAnett Úszóiskola munkatársai az úszásoktatás megkezdésétől az óra végéig, azaz az uszodatérben eltöltött 45 perc alatt felügyelik a gyermekeket. Az uszodatérbe lépés előtt és annak elhagyása után a gyermekért a szülő/kísérő felel. Kérjük, hogy az úszásoktatás megkezdése előtt gyermekük használja a mellékhelységet, mert az oktatás ideje alatt nem áll módunkban kíséretet biztosítani a gyermek számára.
BELÉPTETÉS
Kérjük érkezzenek pontosan és minden alkalommal az átöltözés előtt mutassák fel gyermekük bérletét recepciós kollégánknak. Belépni kizárólag az iskolánk munkatársa által érvényesített tanfolyami kártya bemutatásával lehetséges. Az oktatásra érkező gyermekek az oktatás kezdete előtt 15 perccel léphetnek be az öltözőbe, majd 5 perccel az oktatás megkezdése előtt az uszodába vezető folyosóra sorakozni. Az öltözőből az uszoda felé kizárólag a gyermekek közlekedhetnek uszodai papucsban. Kérjük a szülőket, hogy az oktatás megkezdése előtt öt perccel az öltözőből az uszoda előtti folyosóra irányítsák gyermekeiket és fáradjanak át a Bisztróba vagy az előtérbe. Az uszoda bejárata előtti folyosót TILOS a szülőknek utcai cipőben használni és/vagy ott várakozni. Óra után a gyermekekre az öltözőben lehet várakozni. Az uszodába a gyerekek kizárólag az oktató kíséretében mehetnek be az óra megkezdésekor, ezért kérjük érkezzenek pontosan. A szülők uszodába történő bejutása a Fürdő pénztárában váltható kísérőjegy ellenében lehetséges, a kísérőjeggyel a szülő az oktatás ideje alatt (45 perc) használhatja a benti fürdő szolgáltatásait, kivéve azt a medencét, ahol gyermeke úszásoktatása zajlik. Felhívjuk a kedves szülők figyelmét, hogy a gyermek részére az adott úszásoktatásra, azaz 45 percre szól a fürdőbe a belépőjegye, mely ára az úszóbérletében benne foglaltatik, amennyiben tovább szeretnének maradni, a gyermeknek és kísérőjének is külön karszalag megváltása kötelező a Fürdő recepcióján.
ÖLTÖZTETÉS/KÍSÉRÉS
A Fürdő területén külön fiú, illetve lány csoportos öltöző áll a gyermekek rendelkezésre. Kérjük, hogy 7 éves (iskolás) kor alatt az öltözőt minden esetben a szülő nemének megfelelően válasszák ki. 7 éves kor felett a gyermek egyedül, a nemének megfelelő öltözőben egyedül öltözzön, az ellentétes nemű szülőt arra kérjük, hogy az öltöző előtt várakozzon. Az uszoda öltözőfülkéi az átöltözés idejére használhatók, ruházatot kérjük ne hagyjanak a fülkékben.
Az öltözőben elhelyezett, ottfelejtett, vagy elhagyott tárgyakért sem a Fürdő, sem az Úszóiskola nem vállal felelősséget! A Fürdő recepcióján 1000 Ft kaució ellenében kulcsot kérhetnek zárható szekrényhez, mely a csoportos öltözőn kívül a fürdővendég öltöző területén található.
A MEDENCETÉRBE LÉPÉS SZABÁLYAI
Az uszodatérbe illetve az az előtti folyosóra utcai cipővel belépni szigorúan tilos! Papucs használata egészségügyi és balesetvédelmi okokból is kötelező! Gyermekük egészsége érdekében e szabályokat kérjük feltétlenül tartsák be!
Az úszóiskola tanfolyamaira beiratkozott gyermekek csak a tanfolyam ideje alatt tartózkodhatnak az uszodatérben, mivel az úszóiskolai belépő csak az oktatáson való részvételre jogosít. Az oktatás befejeztével az uszodateret el kell hagyni! Amennyiben a foglalkozás után szeretnék az uszoda szolgáltatásait igénybe venni, azt csak a Fürdő pénztárában váltható belépő megvásárlásával tehetik meg.
KÖTELEZŐ FELSZERELÉS
Az uszodatérben az uszoda szabályai, illetve egészség- és balesetvédelmi okokból úszósapka, valamint papucs használata kötelező, úszószemüveg ajánlott. Ezen kívül fürdőruhát/fürdőnadrágot és törölközőt kell magukkal hozniuk az úszóbérletükkel együtt, melyet minden alkalommal érkezéskor, öltözés előtt kell felmutatni a recepciós kollégának.
ÚSZÁSOKTATÁS KÖZBEN
Kérjük a szülőket/kísérőket, hogy az úszásoktatás ideje alatt, a fürdő előterében várakozzanak, az uszodatér előtti folyosón tartózkodni TILOS! A Mediterrán Bisztró asztalai fizető vendégek számára vannak fenntartva, kérjük csak abban az esetben foglaljanak helyet a Bisztró asztalainál, amennyiben fogyasztanak annak kínálatából.
Felhívjuk a tisztelt szülők figyelmét, hogy a tanfolyami díj kifizetésével egyidejűleg házirendünket Önök által elfogadottnak tekintjük.